INGYENES BÖNGÉSZÉS
Jelszóaktiválás
előfizetőknek
BEJELENTKEZÉS
Elfelejtett
jelszó

Ez a tartalom 1190 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak.
Önnek válogatott legfrissebb tartalmainkat személyes kezdőlapján mindig elérheti.

« Vissza

Veszélyhelyzeti kedvezmények - Kinek, mi és meddig jár?

2020-12-16

A Kormány 2020. november 4-én ismét veszélyhelyzetet hirdetett, majd néhány nappal később a leginkább érintett vállalkozások részére kedvezményeket biztosított. Ezeket első körben 2020. november hónapra érvényesíthették a meghatározott tevékenységi kört végző vállalkozások. A kedvezmények 2020. december 10-től kiterjesztésre és meghosszabbításra kerültek. Cikkünk ismerteti a jogosultakat, a kedvezményeket, a határidőket.

A 2020. november 4-én kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel bevezetett gazdaságvédelmi intézkedéseket a Magyar Közlöny 242. számában megjelent, 485/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet tartalmazza, amely 2020. november 11. napján lépett hatályba. Ezeknek a gazdaságvédelmi intézkedéseknek az alkalmazhatóságát a Magyar Közlöny 273. számában megjelent, 571/2020. (XII. 9.) Korm. rendelet egyrészt kiterjesztette, másrészt meghosszabbította.

Ki érvényesíthet adókedvezményt?

A Korm. rendelet szerint adókedvezményt a meghatározott tevékenységi kört tényleges főtevékenységként folytató kifizető érvényesíthet.

Az adókedvezményre jogosító tevékenységi körök 2020. november 11. napjától:
1.    Éttermi, mozgó vendéglátás (TEÁOR 5610)
2.    Rendezvényi étkeztetés (TEÁOR 5621)
3.    Italszolgáltatás (TEÁOR 5630)
4.    Filmvetítés (TEÁOR 5914)
5.    Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése (TEÁOR 8230)
6.    Sport és szabadidős képzés (TEÁOR 8551)
7.    Előadó-művészet (TEÁOR 9001)
8.    Előadó-művészetet kiegészítő tevékenység (TEÁOR 9002)
9.    Művészeti létesítmények működtetése (TEÁOR 9004)
10.    Múzeumi tevékenység (TEÁOR 9102)
11.    Növény-, állatkert, természetvédelmi terület működtetése (TEÁOR 9104)
12.    Sportlétesítmény működtetése (TEÁOR 9311)
13.    Sportegyesületi tevékenység (TEÁOR 9312)
14.    Testedzési szolgáltatás (TEÁOR 9313)
15.    Egyéb sporttevékenység (TEÁOR 9319)
16.    Vidámparki, szórakoztatóparki tevékenység (TEÁOR 9321)
17.    Fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR 9604), ha a tevékenységet végző megfelel a közfürdők létesítésének és üzemeltetésének közegészségügyi feltételeiről szóló 37/1996. (X. 18.) NM rendelet szabályainak
18.    Máshova nem sorolt egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység (TEÁOR 9329)

Az adókedvezményre jogosító tevékenységi körök 2020. december 10. napjától:


19.    Szállodai szolgáltatás (TEÁOR 5510) 
20.    Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR 5520)
21.    Kempingszolgáltatás (TEÁOR 5530)
22.    Egyéb szálláshely szolgáltatás (TEÁOR 5590) 
23.    Utazásközvetítés (TEÁOR 7911) 
24.    Utazásszervezés (TEÁOR 7912)

Tényleges főtevékenységnek a rendelet alkalmazásában változatlanul azt a tevékenységet kell érteni, amelyből a kifizetőnek, kisvállalati adóalanynak a rendelet hatálybalépését, azaz 2020. november 11. napját megelőző hat hónapban a legtöbb bevétele, de legalább bevételének 30 százaléka származott.
Érdemes megemlíteni, hogy a hat hónapos időszakot minden kifizető esetében 2020. november 11. napjától kell visszafelé számítani, függetlenül attól, hogy a tevékenységi kör mikor került felsorolásra a Korm. rendeletben.

Milyen adókedvezmény érvényesíthető?

1.    Szociális hozzájárulási adókedvezmény
Nem kell teljesítenie a felsorolt tényleges főtevékenységet folytató kifizetőnek a szociális hozzájárulási adófizetési kötelezettséget a munkaviszonyban foglalkoztatott természetes személy foglalkoztatása tekintetében 2020. november és december hónapra, valamint 2021. január hónapra vonatkozóan.

Figyelem!
A mentesség kizárólag munkaviszony esetén áll fenn, tehát a társas vállalkozó nem mentesül a saját jogállására tekintettel fizetendő szociális hozzájárulási adó megfizetése alól.

2.    Szakképzési hozzájárulás-kedvezmény
Nem keletkezik a felsorolt tényleges főtevékenységet folytató szakképzési hozzájárulás fizetésére kötelezett kifizetőnek szakképzési hozzájárulás fizetési kötelezettsége 2020. november és december hónapra, valamint 2021. január hónapra vonatkozóan.

3.    Rehabilitációs hozzájárulás-kedvezmény
Mentesül a felsorolt tényleges főtevékenységet folytató rehabilitációs hozzájárulás fizetésére kötelezett kifizető 2020. évben két hónapra, 2021. évben egy hónapra arányosan jutó rehabilitációs hozzájárulás-fizetési kötelezettség alól, azzal, hogy a rehabilitációs hozzájárulásra a fizetésre kötelezett a 2020. évben további előleget nem fizet.

4.    KIVA kedvezmény
A kisvállalati adóalany nem tekinti kisvállalati adóalapnak a személyi jellegű kifizetések összegét a felsorolt tényleges főtevékenységével összefüggésben 2020. november és december hónapra, valamint 2021. január hónapra történő kisvállalati adókötelezettsége megállapításánál.

Van-e feltétele a kedvezmények igénybevételének?

A kedvezmények igénybevételének feltétele, hogy a kifizető a rendelet hatálybalépésekor, tehát 2020. november 11-én már fennálló munkaszerződés szerinti munkabér fizetési kötelezettségének eleget tesz, és bár a munkavállalókat a veszélyhelyzetre való tekintettel elbocsájtotta volna, a munkaszerződéseket az Mt. 64. § (1) bekezdés szerinti felmondással nem szünteti meg 2020. november, december és 2021. január hónapban.

A mentességek igénybevételének további feltétele, hogy a kifizető a mentesség iránti igényét az adóhatósághoz bejelentse.

A foglalkoztatásra vonatkozó feltételek teljesülését, valamint az adófizetési kedvezmény iránti igény bejelentését az adózó a ’08-as bevallásban, a „Nyilatkozat a 485/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet 1-2. §-aiban foglalt adófizetési kedvezmény igénybevételéről és a 6. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt feltételek fennállásáról” megnevezésű nyilatkozati mező jelölésével teljesítheti.

(Lezárva: 2020. december 16.)

Adópraxis (2020-12-16)

Szeretnék ilyen híreket kapni >>

MAGAZIN
ELŐADÁSOK
ESETTÁR
ARCHÍVUM
JOGSZABÁLYOK
KAPCSOLAT
HÍRLEVÉL
ELŐFIZETEK
könyvelői klub | könyvelő képzés | könyvelő tanfolyam | budapest | debrecen | könyvelői konzultáció | könyvelési segédanyagok | mérlegképes könyvelő tanfolyam | klubtagság | letölthető anyagok | könyvelői tudástár | konferenciabérlet | díjmentes online szolgáltatás | könyvviteli szolgáltatás | könyvelői szakmai fórum
Minden jog fenntartva! © 2024 Könyvelői Módszertani Szemle - Könyvelői Klub
Még nem tagja közösségünknek?
Díjmentes tájékoztatás szolgáltatásunkról